Összecsaptak fejem felett a hullámok, ezért eltűntem. Úgy gondoltam átmeneti kihagyást tartok, de az élet felülírta terveimet.
2013 szeptemberében új tanulmányokba kezdtem. Hétköznap a Klinikán dolgoztam, hétvégén suliztam. 2014 elején, egész pontosan január 2-án megláttam egy hirdetést. A szomszédos város patikája hirdetett, s bár a bizonyítványosztás még messze volt, az esélytelenek nyugalmával azonnal jelentkeztem is. 1 hét múlva hívtak, interjú, stb. Megelőlegezték a bizalmat, hittek benne, hogy sikeres szakvizsgát teszek, felvettek.
A munkahelyváltás hamar lezajlott, végre ott voltam, azt csinálhattam, amit mindig is szerettem volna. A patika nem csak egy (gyógyszer) kereskedelem, fontos a tudás, a pontosság, a kedvesség, empátia. A betegek (vásárlók) bizalmat szavaznak nekem, nyitnak felém, mikor elmondják panaszaikat. Rendkívül változatos és sohasem unalmas.
A beilleszkedés nem volt ugyan zökkenőmentes 12 nő közé. Voltak ugyan nyitott emberek, csak kevés. A többinek kellett idő, hogy megismerjen. Kissé úgy éreztem magam, mint a Való Világban, mint aki utolsóként érkezett a villába. (Ez most elég aktuális hasonlat.)
A munkahelyváltás és beilleszkedés örömei és nehézségei között tavasszal apukám stroke-al kórházba került. Konkrétan itt csúszott ki a lábam alól a talaj. Kezdetben nem lehetett tudni mennyire károsodtak az agyi idegek, de szerencsére a gyors kórházba jutásnak és a hosszú rehabilitációnak egy kis mozgáskoordinációs zavaron kívül minden rendben van vele.
A közelgő vizsga, a belém vetett bizalom, a sok kötelesség mind-mind elszívták az energiám, s csak arra akartam koncentrálni, hogy minden rendben lesz, minden sikeresen végződik. Végül így is lett. Sikeres szakvizsgát tettem, négyes eredménnyel, s megkaptam a fizetésemelést.
Kellett egy kis idő, hogy ismét önmagamra leljek, befelé is figyeljek. Hiányoztam önmagamnak. Izgalmas és eseménydús, összességében sikeres év áll mögöttem.
Most ott vagyok, ahol lennem kell.