Címkék

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Happy Home. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Happy Home. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. december 28., vasárnap

2014

Az elmúlt év(ek) a próbatételek mellett a a stabilitás megteremtéséről is szólt...ott vagyok, ahol lennem kell, azt csinálom, amit szeretek. A munka és egyéb kötelezettségek mellett csak az év második felében jutott idő magunkra.

Ünnepeltünk. Egy kerek évszámot és a sikereket.


Ősszel néhány napra elutaztunk Villány-Pécs környékére feltöltődni.





Szállásunk: Halasi Pince Panzió


Az otthonunkban csak kis mértékű változás történt, az is csak a szobában.




Reméljük, hogy a következő évben, már biztos alapokon megindulhat a terjeszkedés, bővülés.

B.U.É.K 2015 !

2013. szeptember 5., csütörtök

Előszobafal

Az ősz közeledtével egyre sürgősebbé vált az előszobafal megoldása, leginkább a kabátok miatt.
Mivel sehol nem találtunk az elképzelésünknek megfelelőt, így magunk szedtük össze a hozzávalókat. A szabad falfelület a konyha-étkező része, így a zárt cipős szekrény volt a legkézenfekvőbb és legesztétikusabb. A koszos cipőt viszont nem raknánk egyből a szekrénybe, így alatta kellett a hely. Nem lehetett túl magas se, mert fölé szerettük volna akasztani a kabátokat. Végül a STÄLL és HEMNES szekrények közül az utóbbit választottuk, mert stílusban sokkal jobban passzol a többi bútorhoz. A cipő felvételt pedig egy INGOLF ülőke segíti.
A fali panel ötletét Fanni blogja adta, 3 BILLY OLSBO ajtó alkotja. A kabátokat akaszthatjuk FINTORP gombokra vagy vállfával egy RÄCKA föggönyrúdra. A középső panelbe LOTS tükröt ragasztottunk. 

Ilyen volt

Cipős szekrény és ülőke 

Ilyen lett az sk. IKEA kompozíció

"Happy Home" cím alatt találsz minden otthonunkkal kapcsolatos bejegyzést, térj be hozzánk máskor is!

2013. szeptember 4., szerda

Eltelt a nyár

Sikeres szezont tudhatunk magunk mögött. Tavasz óta sok tervünket sikerült megvalósítani.
Napkollektort szereltünk a tetőre, elkészült a fáskamra, a régi kamra helyén pasibirodalom lett. 

A ház új színt kapott, és a teraszt is birtokba vehettük.  



Sárga térkőből járda készült és egy nagyobb tér a saját strandunknak.


Közben odabenn is nyári hangulat uralta a házat.




fürdőbe új szekrény került.


A veteményes bőséges terméssel látott el. 




Jöhet az ősz...

"Happy Home" cím alatt találsz minden otthonunkkal kapcsolatos bejegyzést, térj be hozzánk máskor is!

2013. augusztus 11., vasárnap

Nyári fürdő

A nyári hőségben a fürdőszoba meleg színeit le kellett hűteni egy kis kékkel. Pár új textil és dekor csere után kész is a nyári fürdőnk. Az IKEA FYND részlegén találtuk szembe magunkat az új HEMNES szekrényünkkel, amit féláron sikerült elhozni. Alkalomhoz illően kék bútorgombbal díszítettük. J








"Happy Home" cím alatt találsz minden otthonunkkal kapcsolatos bejegyzést, térj be hozzánk máskor is!

2013. július 29., hétfő

Menta terasz

Kívülről is elkezdtünk szépülgetni. Végre beszíneztük a házat, természetesen fehérek lettünk. A ház köré eredetileg sima betonjárdát képzeltünk, de aztán a térkő mellett döntöttünk a kedvenc sárga színünkből. Milyen jó lesz majd télen ránézni :)
Miután a teraszon várakozó kanapé a helyére került most már élvezhetjük is, menta és kék színekbe öltöztetve.
A menta tavaly nyár óta tetszik, így amikor rátaláltam a csíkos ülőpárnára már tudtam hol fogom bevetni. A virágokat, növényeket is ennek tükrében válogattam össze. Lobélia, fodormenta, levendula és rózsa.








A külső átalakulást itt és itt nézheted meg.

"Happy Home" cím alatt találsz minden otthonunkkal kapcsolatos bejegyzést, térj be hozzánk máskor is!

2013. július 14., vasárnap

Elkészült a pasibirodalom

Hosszas előkészületek után végre elkészült a pasibirodalom. 
A régi kamrát elbontottuk, lett belőle egy jó nagy adag faanyag fűtésszezonra. Az alapot megerősítettük, a vas szerkezetet lemezzel borítottuk. Ettől olyan konténeres lett.


Szigetelés után belülre gipszkarton került. 

Behelyezték az ajtót, ablakokat. 

Burkolás-festés után



Jöhettek a bútorok



1-2 sárga színfolttal még szeretnénk színesíteni. Pl. szék. Az ablakra redőny kerül, és kívülről is kap még egy kis pluszt.

"Happy Home" cím alatt találsz minden otthonunkkal kapcsolatos bejegyzést, térj be hozzánk máskor is!