Címkék

2012. december 27., csütörtök

Karácsony nálunk 2012

Az idei karácsonyunk több szempontból is különleges volt. Eseménydús hónap előzte meg.
Pontosan 1 hónapja költöztünk be otthonunkba. A berendezkedés körüli káosz el-eltűnni látszik, szépen lassan minden megtalálta a helyét. Új bojler, mosdó, ágy, asztal és konyhabútor is érkezett a házba. Eltűnt a szemét, elkészült a terasz.
A felújítás, bővítés, berendezkedés rengeteg energiánkat kiszívott, de hajtott a cél. Adventi naptárunkkal és gyertyatartóinkkal számoltuk a napokat, hogy késznek nevezhetőek legyünk. Már nem sok hiányzik pl. függöny, de csiszolódunk szépen, mint egy gyémánt. 
Karácsonyra készülni valójában nem is jutott sok időnk. Korábbi évekhez képest idén élő fenyőből lett a karácsonyfánk. Szeretnénk majd kiültetni a kertbe, de a hőmérséklet változást nem viseli túl jól, hát úgy döntöttünk teraszunk éke lesz. A fát egy dézsába helyeztük, a szobából közvetlen rálátás nyílik. Az időjárás kegyes volt hozzánk s végül fehér karácsonyunk lett. A fát fehér díszekkel, mézeskaláccsal díszítettük. Az ajtódísszel az egész nagyon természetközeli lett, s képet ad mire számítsunk benn. Mézeskalács illat, gyertyafény mellett töltöttük el a Szentestét. Sok munka gyümölcseként maga a ház volt az ajándék, mely most már hivatalosan is a tulajdonunkká vált.
Most egy kicsit hátradőlünk, de tavasszal újult erővel megkezdődnek a kinti munkálatok is.
A ház nagy valószínűséggel fehér színt fog kapni (mi mást). A teraszt virágokkal övezzük. Egy kisebb konyhakertet s egyelőre egy nagyobb füves területet szeretnénk megvalósítani. Új fejezet kezdődik...








"Happy Home" cím alatt találsz minden otthonunkkal kapcsolatos bejegyzést, térj be hozzánk máskor is!

2012. december 15., szombat

Téli ajtódísz

Műanyag bejárati ajtónk van, így elkönyveltem, hogy lehetetlen bármiféle ajtódíszt kiakasztanom (mondjuk nem is nagyon kutakodtam ez ügyben), amíg rá nem leltem az ajtódísz akasztóra. Az itthon található alapanyagokból kis inspiráció után egyelőre egy filcvirágos zsákvászon-csipke szolíd téli ajtódísz született. 






Hogy tetszik? 

"Happy Home" cím alatt találsz minden otthonunkkal kapcsolatos bejegyzést, térj be hozzánk máskor is!

2012. december 7., péntek

Étkező

A bejárati ajtón belépve -az új részben- az étkezőben találjuk magunkat. Az ajtó mögött rendhagyó módon a hűtő kapott helyett. Sok plusszos, fehér. A hűtő-2 ablak-konyhaszekrény által határolt helyre kellett beférnie az étkezőasztalnak és 4 széknek.
A több lehetséges versenyző közül egy LIATORP asztal mellett döntöttünk. Régi nagy álmom volt egy kerekasztal, a faragott lába pedig csak hab a tortán. Vendégek fogadásakor kinyitható, igaz akkor szűkösebb a hely, de legalább megvan rá a lehetőség.
Még nyáron kezdtünk el keresni egy bizonyos Ikeában már nem kapható INGOLF karfás széket, s sikerült is kedvező áron vennünk 2 karfás és 4 sima kivitelt használtan. Utóbbi még kapható 3 színben.

Bár ajándékba megkaptuk a hozzájuk tartozó párnákat is, mi mégis inkább egy vidékies stílusú piros-fehér kockás IDGRAN székpárnával használjuk most.

A tetőablakhoz elég közel esik a világítás helye, kb. pont az asztal közepe, így a nappal beáradó természetes fényt nem akartuk leárnyékolni nagy búrával. Ezért esett a választásunk egy SÖDER lámpára, kissé régies hangulatú tejüveg búrája és kedvező ára miatt.


Függönyünk, rolónk még nincs. Erre a következő hetekben keresünk megoldást, szalagfüggöny a terv. Ha kész lesz a konyha is (már alakul), akkor jövök a bemutatóval.


"Happy Home" cím alatt találsz minden otthonunkkal kapcsolatos bejegyzést, térj be hozzánk máskor is!

2012. december 2., vasárnap

Adventi készülődés-Koszorú

Az adventi naptárral ellentétben koszorú készítésre nem sok időm jutott, így 4 egyforma konzervdobozból és sprayfestékből alkottam meg az idei mécsestartókat.
A költözésből maradt dobozon a tisztára mosott konzervdobozokat lefújtam. Előbb a belsejét, nem tudtam eldönteni melyik szín tetszik jobban így 2 arany 2 bronz lett.
Kívülről mind fehér színt kapott.
Száradás után ceruzával felrajzoltam a számok körvonalait, majd szöggel és kalapáccsal lyukakat vertem bele.
Végül meggyújtottam az első mécsest, melynek fénye bronzos csillogással szűrődik át a számon.


Két festékkel dolgoztam, Very Well és Dupli-Color. Utóbbi bár dupla annyiba került sokkal egyszerűbb volt vele festeni.

Ha tetszett a bejegyzés oszd meg ismerőseiddel vagy csatlakozz Facebook oldalamhoz!

"Happy Home" cím alatt találsz minden otthonunkkal kapcsolatos bejegyzést, térj be hozzánk máskor is!

2012. november 29., csütörtök

Adventi készülődés-Naptár

Napokon belül elkezdődik a nagy karácsonyi visszaszámlálás. Az otthonokba adventi koszorú kerül, a gyerekeknek vagy édesszájú párunknak adventi naptárral kedveskedünk...
Zsákvászonból kis zsákokat (kb. 13x8cm) varrtam, melyet idén fehér szalaggal díszítek.
 Van zsákunkban minden jó, szaloncukor, Ferrero...

Időközben kitaláltam, hogy kis számokat is ragasztok rá, csak jussak el papírboltba.

"Happy Home" cím alatt találsz minden otthonunkkal kapcsolatos bejegyzést, térj be hozzánk máskor is!


2012. november 20., kedd

Külső átalakulás

Magára hagyott, kissé romos állapotában is beleláttuk jövőnk alapjait. Elég nagy változásokon esett át, a régi házikó beleolvad az új házba. Fura, mintha már nem is ugyanabba a házba lépnénk be. Egy kicsit feledésbe merült a múlt s valami új kezdődik.


Így mutatunk most. 

A terasz még változni fog, fa gerendás polikarbonát (fényáteresztő) tető készül. A villanyóra szekrény is megérett a cserére. És persze a sok szemét sem marad ott. Az egészet pedig virágoskert veszi majd körül.
A ház csak jövőre fog színt kapni, azt még nem döntöttük el milyen legyen. Szerinted?



"Happy Home" cím alatt találsz minden otthonunkkal kapcsolatos bejegyzést, térj be hozzánk máskor is!








2012. november 6., kedd

Haladunk a cél felé

Lassan, de biztosan haladnak a munkálatok. Fürdő-konyhafal elkészült, víz- és villanyszerelés kész, nyílászárók helyükön, falak leglettelve. Maradt a burkolás, festés, szigetelés. Minél közelebb a cél annál türelmetlenebbül várom már a költözést.
A régi és új részt egybenyitottuk, itt későbbiekben konyhapult lesz a válaszvonal. Az ajtó keleti, az ablakok pedig déli-nyugati tájolásúak, az étkező egész nap fényárban úszik majd, sőt...


Az új rész fölé párom ötlete alapján egy tetőablak is bekerült a tetőbővítés-csere során. (pala helyett bontott cserép) Több fényt ad, mint a 2 ablak együttesen. Sajnos a látszógerendás ötletem nem volt kivitelezhető, de majd máshol-máskor hátha megvalósítható lesz.


Fürdőszoba kicsempézve, kicsit játszottunk a színekkel. Már csak fugázásra vár s teljesen kész.




"Happy Home" cím alatt találsz minden otthonunkkal kapcsolatos bejegyzést, térj be hozzánk máskor is!


2012. október 14., vasárnap

Minden összefügg mindennel


A régi fürdőfal szétverése közben kiderült, hogy az elavult alumínium  villanyvezetéket újra kell húzni az egész házban. Nem várt kiadás volt, de inkább most essünk túl rajta. Az új fürdőfal viszont még mindig sehol sem volt, így előbb kőművest kellett találnunk, ami nem is volt olyan egyszerű. Hiába haladtunk a szezon vége felé nem lehetett csak úgy a szögről leakasztani senkit. Teltek a hetek. Szerencsénkre. Ugyanis a régóta várt anyagiak megérkeztek!!! Hurrá!
Bár csak jövő tavasszal max. nyáron vágtuk volna nagyobb fába a fejszénket, a kedvező csillagállások, s az égi áldás megadta a kezdő lökést, s innen már minden úgy beindult, hogy el se tudtuk hinni. Persze ahol pénz van, ott nincs akadály, de mintha valamiféle gát omlott volna le a ház és köztünk, s most szárnyalunk. Újraterveztünk, s bővítünk, de csak egy kicsit…
Korábban

Most

A tervek mellé hamarosan sikerült is találni egy megbízható, többek által dicsért vállalkozót, generálkivitelezőt!
További részletekről legközelebb... 

"Happy Home" cím alatt találsz minden otthonunkkal kapcsolatos bejegyzést, térj be hozzánk máskor is!

2012. október 12., péntek

Vízszerelés

Az egy helyben toporgás után, a kerítés okozta traumát kiheverve újult erővel fürdőszoba kialakítás, átalakítás, bővítés terveit szövögettük.
A ház 4 helyiségből áll. Egy szoba, konyha, fürdő, spejz. Az utóbbi két helyiségből kívánunk 1 nagyobb fürdőt kialakítani. A korábbi fürdőt és a helyiségek közti falat teljesen szétvertük. Kezdődhet az újraépítés.
Ismét szakemberre bíztuk magunkat. A vízszerelő kapott a felkérésen, 2 nap múlva hozzá is látott, s legnagyobb megelégedettségünkre mindent alaposan megcsinált. Mivel a fürdő új falat kap, és azon semmilyen vízvezeték nem fut majd, így kényelmesen tudott mozogni a térben.  Kicserélte a régi horganyzott vas csöveket egy új, ún. Henco csövekre. Ez a belga termék használható fűtés- és vízszerelésre egyaránt. A csövet egy alumínium réteg és egy belső és külső polietilén réteg alkotja, így rendelkezik mind a fémcsövek, mind a műanyag csövek tulajdonságaival. A réz csővel ellentétben nem kell hegeszteni, könnyen hajlítható, s nem kell külön szigetelni sem. Összességében egyszerűbb, könnyebb vele dolgozni. A réz csőhöz viszonyítva maga a cső olcsóbb, viszont az idomok drágábbak. Arányaiban szinte ugyanaz, viszont a réz csőnél előforduló hegesztési hibák utáni szivárgás elkerülhető.

Előtte

Utána

A vízszerelés után jött a falkérdés, ki csinálja?! Hamarosan...

"Happy Home" cím alatt találsz minden otthonunkkal kapcsolatos bejegyzést, térj be hozzánk máskor is!

2012. szeptember 11., kedd

Tükörtől a csillárig

A tükrök a gyengéim. Szerettem volna valami igazán különlegeset a fürdőbe. Mely hívogat, hogy nézzünk bele. Régóta tetszik ez az Ikea Ung Drill tükör. Sőt még a páromnak is.
Tudom, tudom eléggé eklektikus, oda nem illő, de épp ezzel hívja fel magára a figyelmet. Gondolkodtam, hogy átfestem fehérre, de a juhar csempén nem mutatna olyan jól, így marad az eredeti állapotban. Tükör kipipálva, ez volt a könnyebbik fele.
A tükör 2 oldalára falikarokat és egy mennyezeti lámpát szeretnénk. De milyet?! Különleges tükörhöz különleges lámpa dukál. 

Glamúros hangulatuk jól passzolna a tükörhöz, így végül az egész fürdőt különlegessé tennék.
Szerintetek? Merész választás? Nektek hogy tetszik? Ti bevállalnátok?

"Happy Home" cím alatt találsz minden otthonunkkal kapcsolatos bejegyzést, térj be hozzánk máskor is!

Szürke kerítés

Majdnem kész a kerítés. Már egy jó ideje...


Ajánlottak nekünk egy kőművest. Szuper árajánlat után meg is kapta a megbízást. Jöttek figyelmeztetések, hogy nem jó embert választottunk, de ugye az ár nagyban befolyásolta döntésünket, és amíg nem láttuk a munkáját nem is tudtunk véleményt alkotni.
Mint kiderült mellékesként, hétvégi időzítéssel gondolta elvégezni feladatát. Ezzel nem is lett volna gond, mivel mi is leginkább hétvégén utaztunk le intézkedni, rendezkedni. Meg is kezdődtek a munkálatok, de valahogy semmi sem úgy alakult, ahogy elképzeltük. Ráadásul úgy elhúzódott, hogy azt hittem sose lesz már "kész" a kerítés.
Berendeltünk minden szükséges anyagot a helyi tüzépről, akik a megbeszéltek ellenére 3 nap csúszással hozták csak ki az alapanyagokat. Szép kezdet.
Ment a számolgatás fa vagy Lindab fronton, mert eléggé ki voltunk centizve. Lindab üzletbe elmentünk egyszer érdeklődni, árajánlatot kérni, aztán mentünk ismét, akkor már rendelni. Rá 1 hétre érkeztek meg a lemezek. Ezzel elment 3 hetünk. A kétszeri látogatás alkalmával egyszer sem közölték, hogy ezeknek a lemezeknek legyenek bármilyen színűek is, az egyik fele mindig szürke.
Na már mi most fehéret rendeltünk, mert az tetszett. Kintről szép is, de bentről nézhetjük a szürke kapunkat.
A kerítés már majdnem kész, a lábazat tetejére még egy vízelvezető kalap kerül, ha egyszer az is meglesz, akkor megmutatom a fehér kerítésünket is J
A kőművesnek mondott személy sokáig ígérgette még, hogy jön befejezni a kerítést, de aztán csapágyas lett a betonkeverője, kórházba került a felesége és egyéb hasonló sztorikra hivatkozva a feledés homályába merült a dolog. 
Ha a munkáját kell minősíteni: jó alapanyagokból rossz munkát végzett. Konkrétan a pillérek oldalra akarnak dőlni. Olcsó húsnak híg a leve. Egy kis összesítés mennyibe is volt mindez.

A kerítés hossza: 23,3 méter
Sóder, cement, homok, zsalukő:  kb. 100.000 Ft
Betonvas, zártszelvény:  100.000 Ft
Lindab lemez:  85.000 Ft
Festék, zárak: 15.000 Ft
Munkadíj: 150.000 Ft
Összesen: 450.000 Ft

Ez még csak egy kerítés. Mire vállalkoztunk?!

"Happy Home" cím alatt találsz minden otthonunkkal kapcsolatos bejegyzést, térj be hozzánk máskor is!




2012. augusztus 30., csütörtök

Tükör

Tükröm-tükröm mondd meg nékem... Milyen tükröt válasszak a fürdőbe?!

Modern egyszerűt?





Vagy díszes különlegest?




Ti melyiket választanátok? Miért?


2012. augusztus 19., vasárnap

Egyenes út

Rá kellett jönnöm nem is én irányítom az életem. A Sors már olyan egyértelműen fogja a kezem, hogy ennél átláthatóbb már nem is lehetne. Alapjaiban minden megváltozik körülöttem.
Kezdődött a hétvégi ház gondolatával, amiből pálfordulás útján most leendő otthonunk készülget. Itt volt azonban a munkaügyi helyzetem. 1 évnyi várakozás után kaptam meg kilépő papírjaim, s vártam tovább. A megfelelő hirdetésre, már ha egyáltalán lett volna. Nyári szezon ilyen, sejtettem én. Szeptember közepéig viszont még  időben voltam. Aztán csak megjött a hirdetés, a leendő vidéki otthonunktól 30 km-re kerestek munkatársat. El is küldtem hát az önéletrajzom, s még 2 helyre a kisvárosomban, csak úgy. Ha kellek, van hely úgyis keresnek.
Ahol hirdettek, onnan nem , a csak úgy helyekről viszont kerestek. Ebből az egyik rögtön ki is esett, maradt hát a másik. Ez volt a pénteki nagy állásinterjú. Juhúúú!
Kiderült a próbaidő utolsó napján elment tőlük egy kolléganő, mert talált abban a bizonyos 30 km-re lévő városban munkát, neki helyben, s én jókor küldtem el csak úgy a jelentkezésem. Akkor ezért nem kerestek onnan... Talán mindenki a maga kis városkájában fog dolgozni. J
Nagy vonalakban szimpatikus volt a hely, vidéki viszonylatban korrekt fizetést ajánlottak. Lesz még 3 nap próbanap, és 3 hónap próbaidő. Ha ezen a szűrőn is átjutok, na akkor leszek igazán boldog gyógyszertári szakasszisztens J


2012. augusztus 16., csütörtök

Szerintem a lakberendezés


Szerintem egy otthon lakberendezési stílusát nagyban meghatározza a ház külleme, elhelyezkedése, kik lakják, hány évesek és egyéb apró tényezők. 
Gyerekkorom óta érdekel a lakberendezés. Öcsémmel sokszor átrajzoltuk a házunk alapjait. Falakat helyeztünk át, persze csak papíron, s aztán egy külföldi katalógusból szépen be is rendeztük az általunk megálmodott új otthont. Jó kis móka volt.
Azóta sok év eltelt, változtak a trendek, igények, s én magam is.
A modern minimál stílustól indultam. Csupa wenge. Trendi és fiatalos. 
Majd a sötét belvárosi lakások által eljutottam a skandináv fehérhez. Ez olyannyira szerelem lett, hogy ebből egyelőre nem is engedek. Fontos a közérzetem, az egészségem.
Vidékre költözés előtt állunk. Új ház, új környék, új stílus. Pontosabban stílusok. Jobbnál jobb lakberendezési ötletekre talál az ember. Ez tetszik innen, onnan meg az. Lőttek a kategorizálásnak. A fehér mellé bekúszott a természetes fa. Mint a jin és a jang, szép kis kombináció. Valahogy ez a ház ezt igényli. 
Az is nagyban befolyásolta, hogy nem üresen kaptuk a házat. Ebben aztán még további lehetőségek is rejlenek.
Mostanság a bútorfelújítások korát éljük. Természetesen engem is erősen inspirálnak. A mai fogyasztói társadalom silány termékei helyett sokan visszanyúlnak a régi, jól bevált, tartós bútorokhoz, ami még fából készült! Egy kis kreativitással és időráfordítással újjászülethet kezeink közt az érték. Őrizzük a kincseket!
Kis ház, kis terület. Nagyban megnehezíti a berendezést, ha minden  centiméter számít. Viszont emiatt nem szeretnénk lemondani a kényelemről sem. Ha jó előre megtervezzük mindennek a helyét később kevesebbet kell bosszankodnunk miatta. Itt van rögtön a fürdő-konyha osztozkodás. Konyhából el a fürdő javára. Kicsi konyha = majd az IKEA megoldja. A praktikus megoldások sokat javítanak a kis helyek kihasználhatóságán.
Nem szabad megfeledkeznünk a társunkról! Az adok-kapok elvén sikeres kompromisszumok köttethetnek, így elkerülhetők az esetleges nézeteltérések. 
Szeretnénk örömmel hazatérni, kényelemben megpihenni, boldogan együtt otthon lenni.
Továbbiakban a "Happy Home" cím alá kerül minden otthonunkkal kapcsolatos bejegyzés, térj be hozzánk máskor is!