Címkék

2013. február 11., hétfő

Egy kis plussz

Akik régebb óta követnek már elég jól ismerhetnek. Hogy az újak se maradjanak le semmiről összeszedtem az eddig közreadott információkat, s még egy kis plusszt is.

- 1984-ben születtem, Oroszlán jegyben, talán ebből fakad pozitív életszemléletem.
- Szüleim 1 éves koromban elváltak, sosem láttam őket "együtt". Mármint szeretetben.
- 5 testvérem van, csak nővérem nincs.
- Alapjában zárkózott, ha felém nyitnak én is nyitok típus vagyok.
- Vidéki kisvárosból költöztem Budapestre.
- Itt találtam meg életem párját, aki 16 évvel idősebb nálam. Boldogok vagyunk.
- Párizsban jártunk nászúton. Teljesen elvarázsolt. Innen ered a Carousel cím.
- A sötét, depresszív budapesti bérlakások fogalmazták meg bennem a természetes fény iránti igényem.
- A fehér fényvisszaverő hatását a skandinávok is ismerik, de bármely stílushoz illik. Színes kiegészítőkkel könnyen alakítható. Ezért nagy kedvenc.
- Szeretem a pöttyös, csíkos, virágos, romantikus, egyedi kiegészítőket.
- Kedvenc színem a piros.
- Gyógyszertárban dolgoztam. Szerettem a munkám, a kollégáim. Olyanok voltunk mint egy kis család.
- Önhibámon kívül szűnt meg a munkaviszonyom. Ezt a törést próbálom megérteni, feldolgozni.
- Az oldal azért jött létre, hogy a jó dolgokra irányítsa a figyelmem, inspiráljon, s ezt adjam át másoknak is.
- Nem vagyok a szavak embere, inkább vizuális típus vagyok. 
- Gyűjtöm a lámpásokat, eddig 20 db van.
- A díszpárnákat nagyon szeretem.
- Anyagi gondok miatt visszakényszerültünk vidékre.
- Családi segítséggel sikerült egy 38 m2-es saját otthont létrehoznunk, ez a Happy Home.
- Nem vagyok egy konyhatündér, de az új konyhában szívesebben sütök-főzök.
- A szobanövényekkel hadilábon állok, túlöntözöm, kiszárad...
- Nagyon megszerettem a tetőablakot.
- A látszó gerendás fafödém nagy álmom.
- Hiszem, hogy az álmok valóra válhatnak, ha teszünk érte.


2013. február 5., kedd

Konyha sztori

A fürdő és étkező után eljött az ideje, hogy bemutassam a konyhánkat is.
A konyha a ház középpontja. L-alakú elrendezését, kialakítását nagyban meghatározta, hogy itt található a kandalló is. Nem szerettük volna a szekrényt nagy hőhatásoknak kitenni, így a tűzhely került legközelebb hozzá, annak nem árthat. Itt volt, örökség. Gázpalackról működik, amit a hő miatt, meg esztétikai szempontok miatt is jól eldugtunk a sarokba, a munkalap alá. A tűzhely alá készíttettünk egy gördíthető kis dobogót, így egy szintbe került a pulttal, illetve a palackcsere is megoldható. Itt azért érezhető a hétvégi ház feeling.
A konyhabútort az Ikeában vásároltuk, 50 km-ig ingyen házhozszállítási akció keretein belül. 90%-ban párom szerelte össze, állította helyre. Asztalost megfelelő eszközök hiánya miatt hívtunk csak. Ő szabta le a dió hatású PRAGEL munkalapot, a takaró-és díszléceket, vágta ki a DOMSJÖ mosogató helyét. Mindenképp szerettem volna nyitott polcokat is, igy 2 LACK polc került e fölé. LIDINGÖ ajtókat választottunk és mindenhova LINDSAL fogantyút.
A bútorokkal maximálisan elégedettek vagyunk, a praktikus megoldásoknak köszönhetően minden centiméter jól kihasználható.
A konyha a tűz helye, innen áramlik szét a meleg a többi helyiségbe. Az öntöttvas kandallót még nyáron vásároltuk, szintén egy akció keretein belül. Teljesen bevált, 8kW teljesítményű (egy konvektor 4 kW), egyenletesen befűti az egész házat. Nem győzünk mellette párologtatni, annyira szárítja a levegőt.
Párom javaslatára körülötte burkoltattuk a falat is Malmö dió járólappal, így kb. 1 napi adag tűzifa elfér itt s nem kell kimászkálni érte a hidegbe. Bár odakint fedett helyen tároljuk, mégis kissé hűvösen, nyirkosan hozzuk be. Ide tornyozva tud egy kicsit szikkadni is mielőtt a tűzre raknánk.
A bejárat melletti üres falszakasz lesz majd az előszobafalunk, cipős szekrénnyel, ruhafogassal.


Bejárati ajtóból

Szoba felől

Domsjö mosogató és a szivacstartó. A falon elvileg egy 60x60 cm-es Super White csempe van, csak épp teljesen szürke.

Egy napsütéses napon

Karácsonyi égősorral és borostyánnal. Sajnos a borostyán nem bírta odafenn a száraz meleget, próbálom menteni a menthetőt.

Coca-Cola és Eiffel-torony ♥

Fürdő és szoba közt

Az "előszoba"

"Happy Home" cím alatt találsz minden otthonunkkal kapcsolatos bejegyzést, térj be hozzánk máskor is!