Összecsaptak fejem felett a hullámok, ezért eltűntem. Úgy gondoltam átmeneti kihagyást tartok, de az élet felülírta terveimet.
2013 szeptemberében új tanulmányokba kezdtem. Hétköznap a Klinikán dolgoztam, hétvégén suliztam. 2014 elején, egész pontosan január 2-án megláttam egy hirdetést. A szomszédos város patikája hirdetett, s bár a bizonyítványosztás még messze volt, az esélytelenek nyugalmával azonnal jelentkeztem is. 1 hét múlva hívtak, interjú, stb. Megelőlegezték a bizalmat, hittek benne, hogy sikeres szakvizsgát teszek, felvettek.
A munkahelyváltás hamar lezajlott, végre ott voltam, azt csinálhattam, amit mindig is szerettem volna. A patika nem csak egy (gyógyszer) kereskedelem, fontos a tudás, a pontosság, a kedvesség, empátia. A betegek (vásárlók) bizalmat szavaznak nekem, nyitnak felém, mikor elmondják panaszaikat. Rendkívül változatos és sohasem unalmas.
A beilleszkedés nem volt ugyan zökkenőmentes 12 nő közé. Voltak ugyan nyitott emberek, csak kevés. A többinek kellett idő, hogy megismerjen. Kissé úgy éreztem magam, mint a Való Világban, mint aki utolsóként érkezett a villába. (Ez most elég aktuális hasonlat.)
A munkahelyváltás és beilleszkedés örömei és nehézségei között tavasszal apukám stroke-al kórházba került. Konkrétan itt csúszott ki a lábam alól a talaj. Kezdetben nem lehetett tudni mennyire károsodtak az agyi idegek, de szerencsére a gyors kórházba jutásnak és a hosszú rehabilitációnak egy kis mozgáskoordinációs zavaron kívül minden rendben van vele.
A közelgő vizsga, a belém vetett bizalom, a sok kötelesség mind-mind elszívták az energiám, s csak arra akartam koncentrálni, hogy minden rendben lesz, minden sikeresen végződik. Végül így is lett. Sikeres szakvizsgát tettem, négyes eredménnyel, s megkaptam a fizetésemelést.
Kellett egy kis idő, hogy ismét önmagamra leljek, befelé is figyeljek. Hiányoztam önmagamnak. Izgalmas és eseménydús, összességében sikeres év áll mögöttem.
Most ott vagyok, ahol lennem kell.
Örülök, hogy visszatértél...önmagadhoz is! :)
VálaszTörlés